A születésem előtt volt még, a távkapcsoló, az ingyenes reklámújság és a papír zsebkendő feltalálása előtt, amikor a jó házból való lányok semmi esetre sem mentek volna el esténként egyedül szórakozni, mikor a tükrök még csak fekete-fehér képet mutattak, mikor a Nap forgott a Föld, és nem a Föld a Nap körül, ez még a központi fűtés és a lézersebészet előtt volt, a lámpagyújtók és a foghúzó vigécek és a figuratív festők idejében

Hová tűnt húsz kiló Csukás István,
egy éve még megvolt, fénykép van róla,
ennyin már érdemes eltöprengeni, hús
a húsomból: mennyországba vagy pokolba?

Mert az is egy nagy kérdés, a legnagyobb:
vajon ment vele arányosan ugyanannyi lélek?
És honnan hiányzik, ha hiányzik,
hogyan mérjem meg, hol van az a mérleg?

Kirándulni mentünk, iskolás gyerekek, s egy kerítés mögül hatalmas, foltos vizsla mordult-ugatott ránk. Magas, erős drótkerítés volt, teljes biztonságban érezhettük magunkat. Visszaugattunk hát a kutyára, mi is morogtunk, rúgtuk a kerítést. A vizsla ínyét mutatva vicsorgott, őrjöngött, nyála csurgott

akkor még sok volt bennem az új, az érdekes.
széthordott mindent a tekinteted.
később már csak azt szeretted bennem,
hogyha éjszaka féltél,
bekapcsolva hagyhattad az arcom.

hideg hálád csak nélkülem lehet kerek,
mint a nyelv hiányát ölelő  füstkarika
egy belső udvarát szorongató bérház
vagy egy étkezőasztalon hagyott
jegygyűrű üres krátere.

„A Sztratoszférába feljutó vulkáni eredetű savak szintén
elősegíthetik a gyöngyházfényű felhők kialakulását…”

a nyári űr ma díszdoboznyi bonbon
rumos, diós, kering a sok planéta
hegyekben áll a tejnugát a Holdon
zsebembe szárad édes olvadéka

Izgatott leszek, fölkapom a fejem,
egy k. nő veti le az előttem ülő széken a kardigánját,
izgatott leszek, fölkapom, nem kell tovább öltöznie,
elég, ha kivillan a k. nő nyaka,
a szőke piheszőrök a k. nő nyakán izgatottá tesznek,
bal mutatóujjának begyével
a nyakán izgatja a szőke piheszőreit,

nem sejti, hogy ugyanezt csinálnám
most én is a legszívesebben

Melyik munkája éli túl? – Nem lehet tudni. Talán „A szegény kisgyermek panaszai „ –nak néhány darabja.

Nagy költő volt?

Nem lehet mondani. Se nagy nem volt, se kicsi. Finom léleknek mondanám, verseiben is a finomság a legtöbbet érő. Középszerű művésznek tartottam mindig.

Tegnap még ráérősen
S egyszer csak múlt időben
Az ajtón kár kopognom
Ott már nem vagytok otthon
Most már te sem meg ő sem

(Várady Szabolcs: Piroska halálára)

Álmomban szültem neked,
mondta mobilon, megszeppenve,
mikor éppen repjegyekről beszéltünk,
euróról és hotelekről: terveztük a nyarat.
Nagyon furcsa volt, rázta át hangját
a hideg, mely a meleg álomból fújt.
Megijedtem, mondta, nem tudtam,
mit jelent. Sosem álmodtam még ilyet.
Hónapok óta fájt, hogy nincs gyerekem.
Mert álmomban is férfi voltam.

Nyugodtan utálhatják a rossz zenét, de azért meg ne vessék! Minthogy sokkal többet és sokkal szenvedélyesebben játsszák, éneklik, mint a jót, lassanként sokkal inkább magába itta az emberek álmait és könnyeit. Éppen ezért méltó az önök hódolatára. Noha a Művészet történetében helye nincsen, hatalmas helyet foglal el viszont a társadalom érzelmeinek történetében. A rossz zene tisztelete, hogy ne mondjam, szeretete nem csupán annak az érzületnek egy formája, amelyet a jóízlés irgalmasságának avagy szkepticizmusának nevezhetünk

Forgószél rongálta meg Csány temetőjét.
A tornádószerűen pusztító, tölcsér alakú vihar
egy 20 méteres sávban hatalmas betontömböket
emelt fel és vágott földhöz a faluszéli sírkertben.
A forgószelet jégeső és hóvihar kísérte. A temetőn
kívül nem keletkeztek jelentős károk.

Carl utoljára tölti az éjszakát a Rue Malibranon lévő, Ixelles-i lakásában. Nevetséges összeget fizetett itt lakbér gyanánt. A földszinti Van Dooren temetkezési vállalat jelenléte, úgy látszik, nemigen csábította a leendő bérlőket. Nem csupán az egykor fekete, most inkább riasztóan ható, aranybetűs cégtábla látványáról van szó, hanem arról is, hogy a lakásba jutáshoz át kellett haladni az oldalsó termen, ahol általában egy-egy holttest feküdt felravatalozva. 

– Nézd, milyen szép ezüstszegek, kétszáztizenhét korona volt darabja. Csak egy kicsit tárd széjjelebb drága jó karjaidat, – könyörgött a bíróné.